HTML

Naphtambrini

Ez, az, amaz, így meg úgy.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Az ország lelke

2008.04.10. 09:17 félszemű

Az ország lelke és az egyház - ezen a címen rendezett happeninget a honi jobboldal e hó elején. Ami, ugye, eleve baromság, mivel az országnak (akárcsak a széklábnak és a vajaskenyérnek) nincsen lelke. Ugyanakkor alattomos baromság is, mert az "ország lelke" (ellentétben a széklábéval és a vajaskenyérével) olyan, hogy a maga nemlétezésében is mérnökért kiált ("a lélek mérnöke" → "social engineer"), s ugye nem kétséges, ki lenne az.

Itt hangzott el az örökös spirituális miniszterelnök (→ "vezénylő tábornok") szájából a következő: "A szabadság igazi tartalmát akkor ismerem meg, ha fölfedezem, hogy mire vagyok, mire lehetek szabad, hogy szabad lehetek a Jó cselekvésére. Ezt a leckét Magyarország csak a magyar történelmi egyházaktól kaphatja meg." Ez már több mint baromság (és több mint alattomos).
  1. A "szabadság=szabadság a jó cselekvésére" bölcseletileg ostobaság, politikailag pedig egy klassz klerikofasiszta (fél)diktatúra jelmondata szokott lenni.
  2. Ha a jó Magyarországon csak az egyháztól tanulható, akkor ateistaként többedmagammal távoznom kellene (vagy elzavarni ezt a bandát, ha esetleg mégsem ők vannak többségben).
  3. Az pedig, hogy a jót egyedül birtokló egyházak csupán a (tökéletesen önkényesen meghatározott) történelmi egyházak lehetnek, csak tovább súlyosbítja a bornírtságot.
Minthogy ugyanebben a felszólalásában OVI síkra száll az állam és egyház "túlzott" szétválasztása ellen, hangot adnék óhajomnak: OVI ne legyen miniszterelnök, hanem húzzon a sunyiba el. Rendezzünk népszavazást erről: Szeretne-e kötelező jelleggel, pénzbüntetés terhe mellett, hetente templomba járni?

Szólj hozzá!

Címkék: orbán egyház

A bejegyzés trackback címe:

https://naphtambrini.blog.hu/api/trackback/id/tr99419378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása